|
színfalak mögött Akciós háború
Az akciós újság a kereskedők által használt bevált kommunikációs eszköz, a másik oldalon azonban a fogyasztói kifogások gyakori tárgya. Mit gondolnak erről az érintettek? Erre kerestük a választ csak az élelmiszeriparra koncentráló cikkünkben.
kampány „Házhoz hozzuk a humort” A Comedy Central bevezető kampánya
Ég egy ház. A legfelső emeleten kiáltozik egy nő, miközben a tűzoltó a néhány létrafokkal lejjebb lévő lakás ablakán keresztül tévét néz. Ez a karikatúra volt látható egy Lehel úti ház építési hálóján, amely a tavaly október 1-jén debütált humorcsatorna, a Comedy Central bevezető kampányának egyik legnagyobb közterületi megjelenése volt” – mondja Litkai Gergely főszerkesztő-programigazgató, akiről bizonyára sokan tudják, hogy ő maga is humorista. A stand up comedy jeles képviselője, de számos más műfajban is kipróbálta magát: volt ötletember, kreatív producer, forgatókönyvíró, dolgozott már „humorgenerálóként” a Bumerángnak, az Esti Showdernek, a Rádiókabarénak. Cikkünkben ő mutatja be a csatorna hazai bevezetésének körülményeit, a reklámkampányt és a stratégiát.
boncasztalon Polc előtti emlékeztető Fejbe verés a vásárlás előtt
Szakmai berkekben az a hír járja, hogy az utóbbi időben megugrottak az instore marketinggel kapcsolatos költések. Kérdés, hogy ez valóban így van-e? Azonosíthatóak a növekedést előidéző tényezők? Olyan cégeket kerestünk meg, akik észlelhették a piaci változásokat.
interjú „Kellene egy kormányzati terv a kis- és középvállalkozások megsegítésére” Interjú Carlos Coelhóval
A Coelho név idehaza nemcsak a könyvpiacról lehet ismerős. Carlos Coelho egy olyan nemzetközi vállalat igazgatóságának a tagja, amely M&A tranzakciókra, ingatlanfelvásárlásokra és ipari közös vállalatok irányítására szakosodott. Vállalkozásával jelen van az agrárszektorban is. És nem mellesleg egy másik üzletágban, a bortermelésben szintén sikeresen tevékenykedik: a Haraszthy Vallejo pincészet tulajdonosa Etyeken.
kontinentális Fotelből vásárlás A webáruházak növekvő szerepéről
Annak ellenére, hogy a magyar internetgazdaság jelentősége évről évre nő, az online áruházak súlya még mindig nem meghatározó. izakodásra az adhat okot, hogy az e-boltok száma és kínálata folyamatosan növekszik. Bár az online értékesítés felkapott téma, mi mégis úgy gondoljuk, vannak szempontok, amelyek mentén érdemes tovább gondolkodni. Cikkünkben webáruház-fejlesztők és -működtetők is ismertetik tapasztalataikat.
portré Édes élet Portré Zwack Sándorról
A név kötelez, szokták mondani: viselője azt az életutat fogja beteljesíteni, amelyre a neve indíttatja. Zwack Sándor esetében is igaz ez a mondás. A nagy múltú dinasztia hatodik generációjához tartozó fiú tavaly vette át az elnöki tisztet a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságában édesapjától, Zwack Pétertől.
fiatal tehetségek Nagyvárosi piperkőcök
Átalakulóban vannak a hagyományos női-férfi szerepek. Elmúltak már azok az idők, amikor a nőt csak fakanállal a kezében, a konyhában tüsténkedve tudtuk elképzelni, az igazi férfi pedig érzelmeit sosem mutatva, keményen dolgozva, egyedül kereste meg családjának a kenyérrevalót. Egyre több a törtető, karrierista nő és az elnőiesedett férfi. Így nem meglepő, ha a kozmetikusnál, a szoláriumban vagy a wellness-központokban férfiakkal futunk össze. Ezeket a feminin és maszkulin tulajdonságokat a kifogástalan megjelenés érdekében ügyesen egyensúlyban tartó, nagyvárosi férfiakat nevezik metroszexuálisoknak.
kutatás Nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás? Kutatás a magyar fogyasztók szabadidő-felhasználásáról
Folyamatosan csökken az emberek rendelkezésére álló szabadidő, és ebben a tekintetben nem is várható kedvező fordulat a jövőben – állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet szabadidő-kutatása. Átlagosan a megkérdezettek fele elégedett a rendelkezésére álló szabadidő hosszával.
kiállítás A korszak jelképe?
Werner Hofmann A földi paradicsom című könyvében a kiállítást a korszak névjegyeként írta le. Ez a legújabb kor hajnalán – és különösen a nagy világkiállítások kapcsán – felettébb találó meghatározás volt, hiszen a vásárok korai tömegkommunikációs eszközként pontosan jelezték, akár előre is, merre tart éppen világunk. Vajon igaz-e azonban mindez még 2009-ben is, és ha igen, milyen előrejelzést olvashatunk ki belőle?
|