Mit jelent a Marketing?

marketing

A marketing és a menedzsment szót sokszor emlegetik céges körökben, de vajon tudjuk, hogy mit is jelentenek pontosan?

A marketing szigorúan vett magyar fordítása “piacolást” jelent. (market -> piac, marketing – > piacolás) Ebből kifolyólag mondhatnánk hogy a marketingre akkor van szükségünk, amikor el szeretnénk adni valamit. Ennél azonban kicsit összetettebb definícióval állunk szemben! Már az elején leszögezném, hogy ebben a cikkben csak a marketingről lesz szó! A menedzsmentnek egy külön cikket szenteltem.

A marketing maga, olyan társadalomtudományok kombinációja, mint például: közgazdaságtan, pszichológia, antropológia, szociológia és vezetéstudomány. – Huh, mennyi fura kifejezés egy mondatban, de ne aggódj lesz ez még rosszabb is! 😀 – Már az elején szeretnék egy idézetet mutatni ami így szól:

A valódi marketing nem egyenlő az eladás művészetével, annál sokkal több, a szükséges cselekedetek tudásának művészete. – Philip Kotler

Próbáljunk tehát nem az eladásra koncentrálni, hanem inkább az ehhez szükséges feladatokra és kommunikációra! A jó marketingstratégia kitér az értékesítő és a vásárló között kommunikációtól, az utolsó facebookos poszton át, a vásárlói visszajelzések kezeléséig. Éppen ezért nem is lehet egyszerűen megfogalmazni, hogy mit értünk ezen kifejezés alatt.

marketing
Marketing folyamatok

Marketing eszközök

Ahhoz, hogy jobban megértsük mi is a marketing valójában, először beszéljünk a marketing eszközökről és azok csoportosításáról. Ezeken belül is koncentráljunk a vállalati marketing eszközökre, amiket az úgynevezett “Marketingmix” néven csoportosítunk. – A Marketingmix egyébként Jerome McCarthy és William Perreault nevéhez fűződik. – Ez a csoportosítás négy elemből áll, amit gyakran emlegetnek 4P néven is:

  • termékpolitika (product)
  • árpolitika (price)
  • értékesítési politika (place)
  • marketingkommunikációs politika (promotion)

A marketing mix elemeit kizárólag integráltan érdemes alkalmazni. Ez azt jelenti, ha egy prémium terméket szeretnék eladni (termékpolitika), akkor érdemes magasabb árat szabni (árpolitika), valamint exkluzív üzletekben értékesíteni (értékesítési politika) és olyan presztízsreklámokat alkalmazni, amelyek kiemelik a termék prémium jellemzőit (marketingkommunikációs politika). Ezzel szemben ha a termék egy tömegáru (termékpolitika), akkor érdemes alacsonyabb áron kínálni (árpolitika), sok üzletben és online webáruházban elérhetővé tenni (értékesítési politika), valamint ehhez passzoló vásárlásra buzdító, egyszerű reklámokat alkalmazni (marketingkommunikációs politika).

Amennyiben szeretnél bővebben olvasni a marketing mix eszközeiről, ITT megteheted!

tartalom marketing

Tartalommarketing

Cégünk és ügyfeleink szempontjából talán ez az egyik legfontosabb szegmense a marketingnek. Nem véletlen a fentebbi kép, hiszen ez a két dolog úgy működik együtt mint a bicikli két kereke. Ugyan egy kerékkel is el lehet lavírozni és ügyeskedni, de a stabilitáshoz kell mind a kettő. A tartalommarketing gyűjtőfogalma minden olyan marketingtevékenységnek, amely valamiféle tartalmat állít elő majd ezek publikálása különböző csatornákon (weboldal, social media) azzal a céllal hogy vásárlókat szerezzünk.

A TheLine célja pedig első sorban ez. Tartalommarketing megfelelő alkalmazása mellett igyekszünk ügyfeleinknek fellendíteni a vállalkozásukat és növelni a bevételüket!

Gyakorlatilag a vásárlókkal és lehetséges vásárlókkal való kommunikációt sorolnám ide, aminek a legfőbb szabálya hogy vásárlásra nem ösztönzünk. Ahelyett, hogy csak eladni szeretnénk, valami hasznosat nyújtunk a vásárlóinkank, ami okosabbá, tájékozottabbá teszi őket. Ez azt sugározza a vevők felé, hogy te és céged értékes információt szolgáltatsz vásárlóidnak, amelyet ők beléd vetett bizalommal támogatnak, és persze azzal, hogy nálad fognak vásárolni.

Ha te is szeretnéd hatékonyan alkalmazni ezt a megoldást, de úgy érzed kezdetben kellene egy kis segítség keress minket bizalommal!

//forrás: wikipedia.hu – matebalazs.hu//

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.